kamerarendszer_teleptites

Aktív piaci szereplőként szinte minden nap szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy a biztonságtechnikai berendezések frontján is óriási eltérések vannak az interneten fellelhető árak között. Manapság már egy átlagember számára sem nagy ördöngösség megrendelni valamit külföldről, néhány gombnyomás segítségével kapcsolatba kerülhetünk akár távolkeleti értékesítőkkel is, akik sok esetben az európai, vagy magyarországi árak töredékéért kínálják a ránézésre ugyan olyan jónak, vagy még jobbnak tűnő berendezéseket…

 

Mégis kinek ne lenne vonzó fél árat fizetni valamiért, a teljes ár helyett?

Érthető hát, hogy sokan engednek ennek a késztetésnek, és megrendelik a gyanúsan olcsó termékeket is. Talán nem árulunk el vele nagy titkot, hogy az ilyen esetek többségében igaz a mondás: „ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz!” Még ha vannak is üdítő kivételek, a kockázat nagyon magas arra, hogy az elsőre tündérmesének tűnő történet horrorba fordul.

Kína kétségtelenül a digitális és technológiai eszközök gyártásának egyik nagyágyúja, ezért a célunk semmiképp sem a Kínában gyártott termékek minősítése. Sőt! Kifejezetten elismerően is tudunk nyilatkozni néhány ebből az országból származó termékről. A fókuszt inkább arra helyezzük, hogy milyen negatív tapasztalatokat szerezhet az a gyanútlan vásárló, aki bizonytalan vagy nehezen ellenőrizhető forrásból szerzi be biztonságtechnikai eszközeit.

Szeretnénk most arra felhívni a figyelmet, milyen váratlan meglepetésekkel és kellemetlenségekkel szembesülhet az a vásárló, aki kizárólag az árkülönbséget tartja szem előtt vásárláskor, a vele együtt járó lehetséges kockázatokat viszont nem!

 

Mégis mi baj történhet?

A feltűnően olcsó árat meglátva ellenállhatatlan késztetést érezhetünk aziránt, hogy ne itthonról, hanem külföldről szerezzük be a biztonságunkat nyújtó kamerákat, vagy egyéb biztonságtechnikai berendezéseinket. Azonban, mielőtt a megrendelés gombra kattintanánk, érdemes megnézni, hogy a termék beszerzése vám költséggel terhelt lesz-e. Ha igen, akkor még a szállítási díjat is kalkulálva ki kell számolni, hogy az így kapott összeg valóban alacsonyabb-e, mint ha itthonról, ellenőrizhető és biztosan számonkérhető forrásból vásárolnánk. Ha a különbség elenyésző, érdemes mérlegelni, hogy a procedúra valóban kifizetődő-e!

Érkezzen bárhonnan is, egy külföldről rendelt eszköz esetében mindenképpen számolnunk kell szállítási idővel. Ez lehet akár néhány nap, de akár több hónap is, és ez a várakozás nem ritkán a vásárlóknak a várhatóan megspórolt összeg többszörösébe kerül. A biztonság kérdése nem várhat, főleg akkor, ha okunk is van azt feltételezni, hogy ennek hiányában minket valami féle kár érhet.

Ha ennek ellenére is a külföldről rendelt termék mellett dönt valaki, számolni kell azzal is, hogy a csomag nagy utat jár be, több kézen megy keresztül, minek során rongálódhat, sérülhet. Könnyen belátható, hogy míg mondjuk egy ruhanemű esetében nem jelent különösebben nagy gondot, hogy dobálják vagy éppen tapossák a csomagot a raktárakban, addig az elektronikai termékeknél ez meglehetősen nagy probléma forrása is lehet.

Ha épségben meg is érkezik, akkor is előfordulhat az az eset, hogy a megrendelt termék megérkezéskor meg sem közelíti az elvárt minőséget. Sajnos, a kínai termékek esetében igen nagy szélsőségekkel találkozhatunk a minőséget illetően. A mi tapasztalatunk az, hogy még ha egy termék első blikkre jónak is tűnik, a beszerelés során is számos probléma kiderülhet, mert egy elektronikai eszköz sok olyan ponton is lehet gyengébb minőség, amit egy laikus felhasználó ránézésre észre sem vesz.

De az is megtörténhet- kiváltképp a jelenlegi, bizonytalan nemzetközi helyzetben – hogy a rendelés egyáltalán nem érkezik meg.

 

Hogyan élhetünk ezekben az esetekben jogorvoslattal?

Ha egy külföldről rendelt, sérült csomagot kapunk készhez, nekünk kell bizonyítanunk, hogy azt már így kaptuk, és a csere újabb hosszú idővel, valamint bonyolult ügyintézéssel járhat. Ha a termék nem felel meg az elképzeléseinknek, vagy nem jön meg, akkor is bonyolult folyamat áll előttünk. Minden ilyen esetben fel kell vennünk a kapcsolatot a külföldi gyártóval, elmagyarázni elégedettlenségünk okát, majd szükség szerint azt bizonyítani is, visszaküldeni a terméket, hogy aztán megkaphassuk az újat, már persze ha van erre egyáltalán lehetőség…

A gyanúsan olcsó termékek esetében gyakran előfordul, hogy nincs is hol reklamálni. De még ha van is ügyfélszolgálat, ahhoz, hogy az ilyen helyzeteket orvosoljuk, mindenképpen szükség lesz nyelvtudásra, és nem mellesleg arra is, hogy eligazodjunk az adott ország garanciális és/vagy visszavásárlási szabályozásának lehetőségei között. Mert sajnos a garanciális és vásárlási feltételek országonként másképpen szabályozottak. Ha pedig egy külföldi oldalról rendelünk, az adott ország szabályait kell alapul vennünk.

 

Ha megvan a jó kamera sem dőlhetünk feltétlenül hátra…

Természetesen van olyan is, hogy minden csillag kedvezően áll, és a külföldről rendelt termék valóban olyan, mint amire számítottunk és épségben, időben érkezik meg. Sajnos a folyamatban ilyenkor még csak fél úton járunk, hiszen ott van még a beszerelés kérdése.

A kamerákat, mozgásérzékelőket, riasztókat ugyan is nem elég csupán megvásárolni, azokat be is kell szerelni, üzemelni a megfelelő módon és szakértelemmel ahhoz, hogy rendeltetés szerűen működjenek. Ha csak egyetlen biztonsági kamera felszereléséről van szó, a helyzet nem tűnik olyan kockázatosnak, ugyanakkor, ha egy komplexebb biztonsági rendszert szeretnénk otthonra, az Aliexpressről vásárolt kamerák nem biztos, hogy megfelelnek majd a szükséges feltételeknek.

Minden normál biztonságtechnikai kivitelezést egy alapos felmérés előz meg, ahol a szakember meghatározza, milyen minőségű és milyen mennyiségű eszközre van szükség a terület megfigyeléséhez, a maximális biztonság eléréséhez. Ha ezen a ponton derül ki, hogy kevesebb vagy rosszabb minőségű az külföldről rendelt áru, mint szükséges, újabb hosszú hetek, hónapok telhetnek el…

És ha már itt tartunk…jó érzésű és lelkiismeretes szakember biztosan nagyon nehezen fogja a fejét arra adni, hogy kétes forrásból származó eszközöket szereljen fel, biztonságtechnikai célra. De, még ha meg is adja magát a kérésnek, a későbbi működésért egészen biztosan nem vállal majd sem garanciát, sem pedig felelősséget.

Tehát, még ha a termék érkezéskor hibátlanul is működik, és találunk is valakit, aki felszereli nekünk, ha 1 hét múlva, 1 hónap múlva bármilyen gondunk adódik vele, gyakorlatilag mehetünk a sóhivatalba. Könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy kifizettük a kamerák árát, kifizettük a beszerelést, de működő rendszerünk az nincsen, és olyan kompetens személy sincs, akihez ezzel a problémával fordulhatunk.

 

Így lesz a drágább végül olcsóbb

A magyarországi, hivatalos disztribúcióból származó, dedikált minőségű eszközök esetében a legtöbb fenti tényezővel biztosan nem kell számolni. Emiatt is választottuk egyértelműen mi is ezt az utat.

Cégünk, a KARIBETŰZ KFT közvetlen kapcsolatban áll a beszerelt eszközök hivatalos, magyarországi értékesítőivel, így megrendelés esetén magunk szállítjuk a felszerelni kívánt berendezéseket a helyszínre. Ezen a ponton máris kizárhatjuk a szállítás közbeni rongálódás, a több hónapos várakozási idő és a meg nem érkezés lehetőségét.

Mivel kizárólag nagy, piacvezető cégek eredeti, bizonyított forrásból származó termékeivel dolgozunk, a minőség kérdése sem kérdőjelezhető meg. Persze, a technika ördöge bármikor közbe szólhat, de ilyenkor is jóval egyszerűbb a dolgunk, mint a külföldről rendelt termékek esetében.

Az általunk felszerelt készülékekre egytől-egyig a magyarországi jogszabályoknak megfelelő garancia és szavatosság vonatkozik, és ennek érvényesítése céljából a mi ügyfeleinknek nem szükséges külföldi portálokon keresgélni. Ha bármi elromlik a garanciális időn belül, kollégáink a javítás és cserefolyamatokban azonnal közreműködnek. Ezen kívül természetesen ügyfeleink a garanciális időn kívül is számíthat segítségünkre. A probléma felmérése után vállaljuk az eszközök javítását vagy szükség esetén cseréjét is.

Az általunk kivitelezett rendszerekre cégünk 1 év teljeskörű kivitelezési garanciát vállal, a termékekre pedig a gyári garancia vonatkozik. Ez azért fontos információ, mert sokan nem tudják, hogy a magyarországi garanciális feltételek jóval kedvezőbbek, mint sok más, akár uniós ország által kínált feltételek.

 

Ön dönt, mekkora kockázatot vállal!

Nem állítjuk, hogy a fent leírt hibafaktorok feltétlenül törvényszerűségek, de az bizonyos, hogy mindenkinek, aki a legolcsóbb megoldást keresi, számolnia kell azzal, hogy az árkülönbség oltárán vélhetően áldozatokat kell hoznia. Az, pedig, hogy az végül megéri-e, vagy sem, csak akkor derül ki, mikor már a folyamat visszafordítása nem, vagy csak nagyon nehezen lehetséges.

Ha Ön úgy dönt, hogy a legolcsóbb helyett inkább a legbiztonságosabb és legkiszámíthatóbb módot választja biztonságtechnikai rendszereinek kiépíttetésére, kérje ingyenes és kötelezettség mentes árajánlatunkat! *

 

*Budapesten és Pest megyében a felmérés díjmentes, egyéb területeken 10 000 Ft + ÁFA, amely a felméréskor kézpénzben fizetendő. A felmérési díj a megrendelt szolgáltatás díjából jóváírásra kerül.

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

Ezt ne hagyja itt!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legjobb ajánlatokról, hírekről amik, a biztonságtechnikával kapcsolatosak.

Adatkezelés

Sikeresen feliratkozott!