Mit tegyek, ha eltűnt a cég, aki a biztonsági rendszeremet szerelte? 4 tipp, hogy ne kerüljön bajba

Mit tegyek, ha eltűnt a cég, aki a biztonsági rendszeremet szerelte? 4 tipp, hogy ne kerüljön bajba

Sajnos, mostanában rengeteg olyan megkeresést kapunk, hogy eltűnt a kivitelező vállalkozás /ember aki a kamerámat, riasztómat szerelte, és nem működik, tudunk-e segíteni rendbe tenni, meg tudjuk-e javítani. Amikor beszélgetünk az ügyfelekkel, minden esetben kiderül, hogy nagyon megbíztak az adott személyben, aki a kedves, barátságos stílusa mellett, még nagyon olcsó árat is adott. Aztán valamit felszerelt, ami, vagy nem úgy működik, ahogy azt ígérte a kivitelezés előtt. A kivitelező elérhetetlen, telefont nem veszi fel, nem lehet vele semmilyen formában kommunikálni. Sok esetben, még számlát sem adott az elvégzett munkáról.

Ja, igen, a számla. Mindenkinek azt ajánlom, hogy kérjen számlát! Tudom, így drágább a kivitelezés, de tekintsünk úgy a számlára, mint egy eszközre, önmagunk védelme érdekében! Aki hajlandó számlát adni, tovább megyek, aki kizárólag számlával dolgozik, az nagy valószínűséggel megbízhatóbb vállalkozó, vállalkozás, az nem fog eltűnni, elérhető lesz, és kezelni fogja az esetleges problémákat, nem fogja magára hagyni az ügyfelet, hiszen, hivatalosan dokumentálva van, hogy ő a megrendelőnél dolgozott, és ezért neki felelősséget kell vállalnia! Lássuk be, ez számla nélkül sokkal nehezebb.

Álljon itt 4 tipp, hogy milyen módon tudja magát megvédeni az egyszerű megrendelő, attól, hogy a kivitelezés után ne tűnjön el a kivitelező. ( Ezek a tippek természetesen nem csodaszerek, sajnos, még ezen szempontok figyelembevételével is bele lehet futni inkorrekt személyekbe, cégekbe, de nagyon nagy mértékben csökkentik ennek esélyét!)

 

  1. Nézze meg kit bíz meg!
    Nézzen utána, ki az a cég/vállalkozó, akit szeretne megbízni. Mennyi idős a cég, milyen árbevétele van, milyen referenciákkal rendelkezik. Egy komoly referencia lista, egy hosszabb cégtörténet, jó eséllyel megmutatja, hogy az adott cég megbízható, nem fog eltűnni.
  2. Mindig kérjen írásos ajánlatot, konkrét műszaki tartalommal!
    Az a vállalkozás, aki hajlandó időt energiát fordítani arra, hogy írásba foglalja az ajánlatát, hogy pontosan leírjon mindent, hogy mit fog felszerelni önnél, az a cég jó eséllyel megbízható vállalkozás, hiszen az írásos ajánlat alapján számonkérhetőek.
  3. Soha ne fizesse ki a teljes összeget előre!
    Nagyon sok vállalkozás előre elkéri, elkérné a kivitelezés teljes összegét. Legyen ez intő jel! Ne fizessen előre teljes összeget, hiszen onnantól a kivitelező vállalkozás nem érdekelt abban, hogy mihamarabb telepítse önnél az áhított rendszert. Nálunk az a bevett szokás, hogy az anyagdíjat kérjük el előlegként. Munkadíjat, csak a munka hibamentes, teljeskörű átadása után fizessen!
  4. Kérjen el minden adatot, ami a rendszerekbe történő belépéshez kell!
    A kivitelező, amikor elkészült az ön rendszerével, át kell adja önnek. De nem csak a fizikai rendszert, hanem a különböző belépési adatokat is, hiszen a rendszer az öné! Tehát, nemcsak a felhasználói adatokat jogosult ön elkérni, hanem az „admin” adatokat is, úgymint felhasználó név és jelszó. De miért jó ez önnek? Ha netán eltűnik a kivitelező és másik céget kell kihívnia hibát javítani, rendszert bővíteni, ezen belépési adatok nélkül a másik cég nem tud majd önnek segíteni!

 

Összefoglalva: a kivitelező cég kiválasztásánál legyen nagyon körültekintő, nézze meg a weboldalukat (a mienket itt találja), nézze meg a referencia listájukat, nézze meg mikor alakult a cég, soha ne fizessen teljes összeget előre, kérjen el minden belépési adatot, ami a rendszerhez tartozik, legyen az felhasználói belépés vagy „admin” szintű.

4 + 1 szempont, amire érdemes odafigyelni riasztó rendszer kiválasztásánál, kiépítésénél

4 + 1 szempont, amire érdemes odafigyelni riasztó rendszer kiválasztásánál, kiépítésénél

Behatolás jelző panel

Egy mai modern háztartásban szinte alapfelszereltségnek számít a korszerű behatolásjelző rendszer. A megfelelő riasztó nem csak az ingatlant és az értékeket védi, de a személyi biztonság maximális elérésében is nagy szerepet játszik. De riasztó és riasztó között óriási különbségek lehetnek, nem mindegy tehát, hogy milyen támpontok mentén történik a rendszer kiválasztása, kiépíttetése. Egy nem megfelelő, vagy nem megfelelően kivitelezett biztonsági rendszer nem csak, hogy vélhetően nem végzi jól a dolgát, de sok bosszúságot és kellemetlenséget is okozhat használóinak. Ha Ön még csak most döntötte el, hogy szeretné riasztóval növelni otthonának vagy egyéb más funkciójú ingatlanának biztonsági szintjét, a következő kérdéseket mindenképpen érdemes feltennie magának, és a válaszokat szempontokként szem előtt tartania a rendszer választás, valamint a kivitelező megbízása során!

1. Milyen az ingatlan készültségi szintje, kialakítása, állapota?

A riasztó kiválasztásánál rendkívül fontos szempont, hogy milyen ingatlanba kerül. A mai modern technológiának köszönhetően szinte minden helyzetre van ideális megoldás, de ez más és más lehet az eltérő méretű, készültségi fokú, állapotú ingatlanok esetében.

Nem mindegy ugyanis, hogy házról vagy lakásról van éppen szó, és ebben az esetben a méret is rendkívül lényeges kérdés. Más felépítésű rendszer lesz az ideális választás egy néhány helyiségből álló, és egy akár több tíz helyiséges, vagy kerttel is rendelkező ingatlan biztonságossá tételéhez. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az ingatlan régi építésű, régi, de éppen felújítás alatt álló, esetleg most épülő, vagy új építésű modern ingatlan. Ez azért fontos, hiszen adott esetben a kábelek elrejtése, diszkrét elvezetése, kábelutak kiépítése nem lehetséges, így kizárólag a ma már nagyon stabilan, megbízhatóan működő, vezeték nélküli megoldások jöhetnek szóba. Egy most épülő vagy felújítás alatt álló ingatlan esetén a kábelutak még könnyen variálhatók, így ebben az esetben szabadabban dönthetünk arról, hogy melyik fajta rendszert választjuk: vezetékest vagy vezeték nélkülit.

 

2. Milyen az életvitelünk, hogyan használjuk az adott ingatlant?

Nagyon sokan nem is gondolnak arra, hogy a megfelelő biztonsági mátrix kialakításakor mennyire fontos szempont az ingatlan funkciója mellett a használók napirendje, életvitele. Más lesz az ideális választás egy olyan helyzetben, mikor egy sok időre üresen álló ingatlant szeretnénk biztosítani, és akkor is, ha valaki például akkor is szeretne beriasztani, amikor otthon van. Ha például egy családi otthonban szeretnénk, hogy éjszaka is működjön a behatolásjelző, akkor a riasztót úgy kell kiépíteni, hogy az esetleges éjszakai belső mozgásnál az ne riasszon, ne keltse fel az ott lakókat és a szomszédokat se, illetve ne adjon esetlegesen téves átjelzést a kivonuló szolgálatnak.

 

3. Van-e háziállat?

A kutyától a macskán át egészen a díszmadarakig sok féle kisállatot tarthatunk otthonunkban. Ugyanakkor egy riasztó rendszer kiépítésnél azt is figyelembe kell venni, hogy az adott kis kedvenc az ingatlanon belül vagy kívül tartózkodik, milyen mozgásokat végez akkor, ha az ingatlan épp beriasztott állapotban van. A rendszert annak megfelelően kell megtervezni és kivitelezni, hogy a kisállat mozgása ne okozzon téves riasztásokat, de ettől függetlenül az illetéktelen behatolást megbízhatóan jelezze.

 

4. Mennyire fontos a minőség és a személyre szabhatóság?

A riasztó feladata a maximális biztonsági faktor fenntartása, és belátható módon ez szorosan összefügg a rendszer megbízhatóságával. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egy adott rendszert a felhasználó mennyire tud a saját életviteléhez, az abban bekövetkező esetleges változásokhoz, valamint az ingatlanjához alakítani. Rengeteg olcsó, de ezzel együtt kevéssé kiszámítható és csak minimálisan konfigurálható behatolásjelző rendszer van a piacon, amelyek egyáltalán nem, vagy minimális mértékben személyre szabhatók. Személyes tapasztalatunk az, hogy az ilyen típusú rendszerek nagyon rövid időn belül lecserélődnek egy jól személyre szabható rendszerre. Érdemes tehát már a kiválasztásnál is nagy figyelmet fordítani a minőségre, megbízhatóságra és a funkciókra is, hiszen így nemcsak számos kényelmetlenségtől, kellemetlenségtől, de plusz kiadástól is meg tudjuk védeni magunkat.

 

+1. Biztosan megbízható a választott cég?

Nem csak a rendszer, de az azt beszerelő szakemberek kiválasztásakor is körültekintően kell eljárnunk. Abszolút bizalmi munkáról beszélünk. Már az előzetes felméréskor és a rendszer kiválasztásakor is tudnunk kell támaszkodni a választott cég tudására, lelkiismeretességére, hiszen szakértelem híján az ő tanácsaikra alapozva fogjuk meghozni a biztonságunkkal nagy mértékben összefüggő döntéseket. Emellett azzal is számolnunk kell, hogy mind a felméréskor, mind a telepítéskor, és később a karbantartásokkor, esetleges hibajavításkor a biztonsági céget beengedjük az otthonunkba. A kivitelező cégnek a rendszerhez teljes hozzáférése van, így a megbízhatóság nem csak szakmailag, de emberileg is létfontosságú szempont.

Életbevágó lehet, hogy behatolásjelző telepítéshez leinformálható, garantáltan megbízható céget válasszunk! Ezt ma már könnyen megtehetjük az internet segítségével, ha megnézzük például a referenciákat, a cégadatokat. De érdemes a személyes benyomásra is hagyatkozni, például megnézni a felmérésre érkező kolléga ruházatát, viselkedését, kommunikációját. Ezek mind-mind rengeteg információt szolgáltatnak arról, hogy egy cég professzionális vagy megbízható-e, vagy sem.

 

Amennyiben Ön sem szeretné a véletlenre bízni otthona és szerettei biztonságát, és a behatolás jelző rendszer telepítéséhez szakképzett, tapasztalt, és maximálisan megbízható partnert keres, akkor válassza a KARIBETŰZ csapatát. Munkatársaink több tízéves tapasztalattal, leinformálható szakmai múlttal és az Ön érdekeit maximálisan kiszolgáló, professzionális látásmóddal állnak rendelkezésére!

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

ip_kamera_analog_kamera

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve sértetlenül találjuk, pontosan azon a helyen, ahol hagytuk őket, de aztért is, mert ha a nyaralás alatt folyton azon gondolkodunk, hogy mi történik otthon, vajon betörtek-e, történt-e valamilyen kár esemény, akkor a felhőtlen pihenésnek és kikapcsolódásnak minden bizonnyal lőttek.

Szerencsére a mai modern biztonságtechnika számos lehetőséget biztosít nekünk ahhoz, hogy akár távolról is maximális biztonságban tudhassuk otthonunkat. És hogy mik is pontosan ezek a lehetőségek? Ebben a kérdésben szeretnénk némi segítséget nyújtani.

Lássuk most, mi az a 4 legfontosabb berendezés, mely véleményünk szerint szinte minden helyzetben a nyugodt és zavartalan pihenés, valamint a maximális biztonság záloga lehet!

 

 1. Kamerarendszer

Egy stabil, jól működő kamerarendszer nemcsak rögzíteni képes az otthon történt eseményeket, de akár jelzéseket is küldhet nekünk egy applikáción keresztül, ha mozgást észlel otthonunkban. A kamerák képét akár távolról is nyomon követhetjük valós időben, így nem csak azonnali jelzést kapunk egy esetleges mozgásról, de az is azonnal kiderül, hogy valójában probléma van-e, vagy csak a szomszéd macskája futott át a kerten. Emellett különböző kutatások támasztják alá, hogy a vagyon elleni bűncselekmények számát jelentősen csökkenti maga a tény is, hogy egy ingatlan be van kamerázva.

 

2. Riasztó, behatolásjelző.

Egy jól látható helyen lévő, megfelelően működő hang-és fényjelző rendszer szintén jelentős prevenciós hatással bír, hiszen likvidálása még a legdörzsöltebb betörőnek is nehéz feladat. Ha pedig a rendszer működésbe lép, a vagyon elleni bűncselekmény szinte kivétel nélkül meghiúsul.

 

3. Tűzjelző rendszer, szén-monoxid jelző

Sokan nem is gondolnak rá, hogy otthonunkat és értékeiket nem pusztán a tolvajoktól kell féltenünk, de más események okán is komoly anyagi károk keletkezhetnek. Egy váratlanul fellépő elektromos tűz, vagy akár egy gázszivárgás semmissé teheti mindazt, amiért egész életünkben dolgoztunk. Ugyanakkor a modern érzékelő és riasztó rendszereknek köszönhetően még időben jelzést kaphatunk a negatív eseményekről, és módunkban áll a katasztrófát megelőzni, vagy idejében közbe lépni.

 

4. Okosotthon rendszerek

Sokan nem is gondolnák, de az otthonautomatikai rendszerek a kényelmi faktor biztosítása mellett rendelkeznek olyan funkciókkal is, amelyek otthonunk biztonságát is növelik. Jó példa erre a jelenlét szimuláció melynek segítségével azt a látszatot tudjuk kelteni, hogy az ingatlanban tartózkodunk. A rendszer képes megadott időpontokban akár a motorosredőnyök mozgatására, a lámpák fel-és lekapcsolására, vagy az öntözőrendszer beindítására is. Így aki az utcáról figyeli az ingatlanunkat folyamatos, a korábbi szokásokhoz is illeszkedő mozgást lát, nem is gondol arra, hogy az ingatlanban éppen nem tartózkodik senki.

Emellett ki ne ismerné azt az érzést, mikor a nyaralás végéig azon görcsölünk, vajon kihúztuk-e a vasalót, kikapcsoltuk-e a TV-t… az okosotthon rendszer ezt a problémát is képes kiküszöbölni, hiszen akár távolról is képesek lehetünk egy-egy konnektort áramtalanítani.

 

+1. Sose gondolja, hogy már késő!

Biztosak vagyunk abban, hogy Ön is szeretné ingatlanát és értékeit a nyaralás alatt is biztonságban tudni, ezért azt javasoljuk, ne késlekedjen! Kollégáink rövid határidővel felmérik igényeit, és a legmagasabb színvonalú rendszerek gyors kivitelezésének köszönhetően akár már idén nyáron is nyugodtan, hátra dőlve élvezheti a jól megérdemelt pihenését.

Ha az Ön számára fontos a biztonság, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

Kényes kérdésre őszinte, közhely mentes válasz: Miben vagyunk mi mások, mint a többi professzionális biztonságtechnikai cég?

Kényes kérdésre őszinte, közhely mentes válasz: Miben vagyunk mi mások, mint a többi professzionális biztonságtechnikai cég?

kamerarendszer_teleptites

Tóth Szabolcs vagyok, a KARIBETŰZ Kft értékesítési vezetője. Több, mint 10 éve dolgozom a vagyonvédelemben, az én feladatom az ügyfelekkel kommunikálni, árajánlatot adni, a felmerült kérdéseket megválaszolni, az esetleges kétségeket eloszlatni.

Az elmúlt 1 évtizedben bátran mondhatom, hogy elég sok ügyféllel találkoztam, rengeteg tárgyaláson részt vettem és számtalan kérdést megválaszoltam, akár többször is. Kifejezetten kellemes kihívásként élem meg, mikor egy leendő ügyfélnek lehetőségem adódik elmondani, hogyan és miként fogja megérni az általunk javasolt szolgáltatás és termék, de van egy gyakran felmerülő kérdés, amit nem igazán szeretek. Mégpedig azért nem, mert roppant nehéz rá úgy érdemben válaszolni, hogy ne legyen a válasz közhelyes, elcsépelt, agyonhasznált, még ha a tartalma igaz is.

Miért írom most ezt le?

Mert a napokban, egy ügyfél újra nekem szegezte ezt a kérdést, elém hozta a kriptonitomat. Igen, ez a kérdés, nekem majdnem olyan, mint Supermennek a kriptonit. A gyengepont.

A kérdés pedig a következő: „Miért válasszam Önöket?”

A konkrét szituáció, melyben most felmerült a kérdés, a következő volt: egy családi ház kamera rendszerét, valamint riasztóját kell kiépíteni. Erre kért az ügyfél három különböző cégtől ajánlatot. A három ajánlat árban nagyon közel volt egymáshoz, szinte forintra megegyezett, és így az érdeklődőnk nehezen tudott döntést hozni. Mindhárom cég képviselőjének feltette hát a kérdést: miért őket válassza?

A kérdést én is megkaptam, persze már nem először, és gondolom, nem is utoljára. Rögtön végig is futott rajtam a sok ragyogóan hangzó indok. Aztán az is, hogy a választ végig kell gondolnom újra!

Bár nem tudom, hogy a másik két cég mit válaszolt a kérdésre, de azt gondolom, ugyan azt, mint amire én is először, kapásból gondoltam. Azokat a tényeket, amiket a legtöbb professzionális biztonságtechnikai cég el tud mondani magáról.

Lássuk a tényeket

  • Munkatársaink sok éves (vagy akár több tízéves) biztonságtechnikai tapasztalattal és szakirányú végzettséggel rendelkeznek.
  • Az elmúlt évek során számtalan kisebb, nagyobb és kifejezetten összetett rendszer került általunk kivitelezésre, és ügyfeleink kivétel nélkül elégedettek voltak.
  • Cégünk komplex szolgáltatásokat nyújt, otthon vagyunk a biztonságtechnika szinte minden területén,
  • Magas minőségű termékeket ajánlunk, maximálisan személyre szabott konstrukcióban…

 

…mind igaz, és mégsem mond semmit. Miért? Mert valószínűleg mindenki ezt mondja, és lehet, hogy más cégek is valóban elmondhatják ezt mind magukról. Ezek a tényezők nem különböztetik meg érdemben a piaci szereplőket.

Az ügyfél viszont dönteni szeretne, ezért meg kellett találnom azt a tényezőt, amiben mi valószínűleg valóban mások, többek, jobbak lehetünk a többieknél.

Rövid gondolkodás után végül ezt válaszoltam:

Ismerem a másik két céget, akitől ajánlatot kért. Bárkit választ, jó szakemberek kezében lesz a biztonsága. De van egy dolog, amit mi a professzionális biztonságtechnikai cégek alapvető jellemzőin túl is mindig szem előtt tartunk, és ez nem más, mint a mindenre kiterjedő kényelem.

Számos lépést tettünk már annak érdekében, hogy ügyfeleink a magas minőségű szolgáltatásaink mellett rendkívüli kényelemben is részesüljenek, és a továbbiakban is, folyamatosan fejlődni kívánunk ebben!

Amit most biztosan megígérhetünk:

Kényelmes ügyintézés

Az árajánlat kérést követően mi hívjuk fel érdeklődőinket, az alapos telefonos egyeztetésnek köszönhetően munkatársaink már felkészülten érkeznek a helyszínre. Termékeinket ügyfeleink webáruházunkból akár néhány kattintással is megrendelhetik, minket mindig elérnek, örömmel felelünk felmerült kérdéseikre.

Kényelmes felmérés:

Nem mi mondjuk meg, mikor tudunk menni felmérni, ügyfeleink igényeihez, életviteléhez igazodva érkezünk a helyszínre.

Kényelmes kivitelezés:

A kivitelezésre is előre egyeztetett időpontban érkezünk, nem csinálunk kupit, nem hagyunk rendetlenséget, csak a legminimálisabban zavarjuk meg a család életvitelét.

Kényelmes eszközök:

Csak is jó minőségű, könnyen kezelhető, garantáltan megbízható eszközökkel dolgozunk.

Kényelmes fizetési konstrukciók:

Ügyfeleink webáruházunkból többféle fizetési móddal is rendelhetnek, és akár 0 Ft-os kezdőrészletű, otthonról intézhető részletfizetést is igénybe vehetnek.

Kényelmes karbantartás, bővítés:

Minket minden ügyfelünk mindig megtalál, nem tűnünk el, ha bármi baj van, új igény merül fel, akár 1,5,10 év múlva is rendelkezésre állunk.

Ha Ön is olyan biztonságtechnikai szolgáltatásokat szeretne igénybe venni, mely nem csak biztonságát, de kényelmét is maximálisan garantálja, akkor ne késlekedjen!

Kérjen Ön is a KARIBETŰZ kft-től árajánlatot!

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

Magas minőségű biztonságtechnikai- vagy kényelmi eszközöket keres? Nálunk akár néhány kattintással és részletre is vásárolhat!

Magas minőségű biztonságtechnikai- vagy kényelmi eszközöket keres? Nálunk akár néhány kattintással és részletre is vásárolhat!

kamerarendszer_teleptites

Méltán vagyunk büszkék arra, hogy a KARIBETŰZ Kft nevével mára már összeforrt a magas minőség kifejezés, legyen szó akár a beszerelt eszközökről, az elvégzett munkáról, vagy éppen az ügyfélkezelésről.

A tűpontos tervezéssel, a szakértői munkavégzéssel és az eszközök lelkiismeretes megválogatásával szeretnénk ügyfeleink igényeit a lehető legmagasabb szinten kiszolgálni, ezért az utóbbi időben nagy fába vágtuk a fejszénket.

Megnyitott ugyanis a KARIBETŰZ webáruház, ahol mostantól az általunk rendszeresen alkalmazott és jószívvel ajánlott biztonságtechnikai- és otthonautomatikai rendszereket, akár néhány kattintással meg lehet vásárolni.

 

Miért jött létre ez a webáruház?

Mivel szenvedélyünk a biztonság és hitvallásunk szerint a nagy piaci repertoárból csupán a legjobb minőségű, biztonságos forrásból származó termékeket ajánljuk vagy éppen szereljük be, szerettünk volna egy olyan platformot, ahol a hasonlóan gondolkodó érdeklődő réteg egyszerűen, rugalmas feltételekkel és biztonságosan tud vásárolni.

Webáruházunk kizárólag azokat a termékeket kínálja, melyeket szolgáltatásaink kapcsán bármikor szívesen alkalmazunk, így lehetőséget kínálunk arra, hogy azok is biztonságos döntést tudjanak hozni, és gyorsan, egyszerűen tudjanak eszközöket vásárolni, akik kivitelezést nem, vagy csak később szeretnének igénybe venni. Emellett nem titkolt célunk volt az is, hogy egyedi ajánlataink megrendelői is sokkal rugalmasabb feltételekkel szerezhessék be a szükséges eszközöket, berendezéseket.

Átlátható és egyszerűen kezelhető felületet hoztunk létre, ahol a látogatók a leírások, képek és akár bemutató videók segítségével megismerhetik a kínált termékek jellemzőit és ez alapján megfontolt döntést hozhatnak.

Többféle fizetési módot is fel tudunk kínálni, megoldható a bankkártyás és az utalásos fizetés is. Emellett pedig a webáruházunk kínálatából érdeklődőink akár 0-ft-os kezdőrészletű részletfizetéssel is tudnak vásárolni.

 

Részletfizetés:

Mivel ajánlataink között számos nagy értékű termék is helyet kapott, így könnyen elérhető áruhitel lehetőséggel szerettük volna biztosítani, hogy ezek mindenki számára elérhetővé váljanak. De nem csak a termékeket, a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat – a kiépítést, bekötést, beüzemelést – is téríthetik részletekben ügyfeleink.

Áruvásárlási hitel konstrukcióink egyszerűen igénybevehetők, nincs szükség utazgatásra, bonyolult és hosszadalmas ügyintézésre, akár otthona kényelméből is megoldható, hogy kedvező részletfizetési konstrukcióval vásárolja meg a szükséges biztonságtechnikai- és otthonautomatikai eszközöket, rendszereket és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat.

 

Forduljon hozzánk bizalommal!

Amennyiben Ön pontosan tudja mit keres, úgy válogasson kínálatunkból és rendelje meg a szükséges termékeket akár néhány kattintással.

Ha azonban segítségre van szüksége a legideálisabb megoldások kiválasztásában, akkor se késlekedjen, keressen minket elérhetőségeinken bizalommal. Kollégáink nagy szakértelemmel és sok éves tapasztalattal állnak rendelkezésére és segítenek kiválasztani az Ön számára legmegfelelőbb megoldásokat!

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

kamerarendszer

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez képest borsos árat kell értük fizetni… de mi lehet az olykor nagy árkülönbségek oka? Gyanús, ha az eszköz nagyon olcsó, vagy éppen a magas árú termékek vannak túlárazva? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni elsősorban a választásnál?

Ha valaki kamerarendszert vásárol és telepíttet, azt a legtöbbször biztonsági célból teszi. Ha azonban a kamera nem, vagy rendszeresen hibásan működik, gyakran elromlik, nem csak hogy nem valósul meg az elvárt biztonsági szint, de a sok bosszúság miatt ez a helyzet talán még annál is rosszabb, mint ha nem is lenne kamera. Éppen ezért fontos, hogy mindenki körültekintően válassza meg, mit vásárol, és ne feltétlenül kizárólag az ár legyen a döntés fő motívuma.

 

Az első és legfontosabb a minőség és a megbízhatóság kérdése.

Sokakban felmerülhet, hogy a nagy márkáknál a márkanevet pluszban meg kell fizetni és alapvetően csak ezért kerülnek többe az ismertebb termékek. A felvetés nem teljesen alaptalan, ugyanakkor így teljesen nem igaz.

A nagy márkák ugyan sokat költenek márkaépítésre, és ez nyilván csapódik az áron is, ugyanakkor nem csak sok éves szakmai múlttal, de számos hivatalos, tesztelési eredménnyel is rendelkeznek ezek a cégek, ebből adódóan könnyen és gyorsan lekövethető, optimálisan meddig számíthatunk a termék megbízható működésére.

Egy olcsó, névtelen kamera esetében ilyen információk sajnos a legtöbb esetben nem állnak rendelkezésünkre.

Persze nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy aminek alacsony az ára, az automatikusan rossz is, de minden esetben érdemes mérlegelni, hogy a feltűnően alacsony árú termékek hogyan tudnak ennyire olcsók lenni? És vajon a későbbiekben hogyan kell majd a különbözetet a felhasználóknak megfizetni?

Ha autót vásárolunk, tudjuk, hogy nagyjából mire számíthatunk, ha Suzuki áron szeretnénk Mercedest venni… Ha egy ilyen autótól sokat várunk el, szinte nulla az esélye, hogy az eset ne csalódással végződjön.

Az olcsó, noname kamerák esetében felmerülhet például silány anyaghasználat, korszerűtlen technológia, rövid élettartam, megbízhatatlan működés vagy az is lehet, hogy a kamera sokkal kevesebbre képes, mint magasabban árazott, jó nevű vetélytársa…Hogy ezek a lehetséges minőségi kockázatok kinek mennyire jelentenek problémát, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie.

Ha valakinek belefér, hogy gyakran szembesüljön hibákkal, akár 1-2 évente lecserélje választott eszközeit, akkor megpróbálkozhat a bizonytalan eredetű, feltűnően olcsó palettával, de számításba kell venni, hogy ha 10 év alatt 5-10x kell kamerát cserélni, az már egyáltalán nem biztos, hogy financiálisan kedvezőbb, mint venni egy magasabban árazott, de megbízható rendszert, ami a gyártói és piaci tapasztalatok alapján akár 10 évig is képes kiszolgálni az igényeket. Ha valaki hosszútávú és garantáltan megbízható működést vár el, akkor nem javasoljuk, hogy a járt utat a járatlanért lecserélje, még akkor sem, ha az az út első ránézésre jóval olcsóbbnak tűnik.

 

Garancia, alkatrészek, javíttatás, csere 

Lévén, hogy műszaki cikkről beszélünk, a meghibásodás lehetőségével még a legmagasabb kategóriájú termékek esetében is számolnunk kell. De ahogy korábban is írtunk róla, nem mindegy, hogy egy garancia meddig tart, és milyen ügyintézési folyamat útján lehet érvényesíteni, ha egyáltalán lehet.

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a nagyobb márkák termékeit is sokszor eltérő áron lehet beszerezni, melynek oka gyakran az, hogy a piaci átlagnál jóval alacsonyabban árazott termékek zömében külföldi vagy bizonytalan hitelességű disztribútortól származnak, de erről az értékesítés során nyilván nem esik szó. Az ezzel kapcsolatos problémák legtöbbször csak akkor jelentkeznek, ha javíttatásra, cserére van szükség, mert a procedúra így sokkal bonyolultabb és időigényesebb, mint ha magyarországi, helyi szervízhálózattal is rendelkező, hitelesített viszonteladóként számontartott kereskedőtől vásárolnánk meg ugyan azokat az eszközöket.

 

Mi a KARIBETŰZ-nél kizárólag magas minőségű és megbízható forrásból származó termékekkel dolgozunk.

Sokszor és sok felületen elmondtuk már, hogy mi kizárólag világszerte ismert, piacvezető márkák megbízható forrásból származó termékeivel foglalkozunk, csak ezeket forgalmazzuk és építjük is be, nem véletlenül. Csakis így tudjuk garantálni, hogy az általunk végzett biztonságirendszer telepítésekkel kapcsolatosan a legminimálisabb mértékben forduljon elő váratlan meghibásodás, és ha mégis bármilyen probléma merülne fel, akkor azt a leggyorsabban és az ügyfél számára legkényelmesebb módon tudjuk orvosolni.

Bár a piacon hatalmas az árverseny, és egyre többen döntenek úgy, hogy gyengébb minőségű termékeket is eladnak, beszerelnek, vagy trükköznek a beszerzéssel, mi inkább a nehezebb utat választottuk és igyekszünk érdeklődőinket is meggyőzni arról, hogy ne érjék be a piac legjobb ár-érték arányú termékeinél kevesebbel.

Kollégáink több tízéves praxisa során megszámlálhatatlan alkalommal kellett rosszul megválasztott termékeket végül jó minőségű, tartós termékekre cserélniük, és az ilyen esetek sajnos egyre gyakoribbak, ezért sem nyitunk a bizonytalan kínálat felé. Büszkék vagyunk arra, hogy cégünk nevével összefüggésben a profizmus és a megbízhatóság címszavak merülnek fel a legtöbbször és szívesen áldozzuk fel ezért a piac legolcsóbb szereplője címet.

Önnek is azt tanácsoljuk, spórolja meg a bosszúságot, és válasszon azonnal kiváló minőségű, megbízható, egyszerűen kezelhető és nagy tudású készüléket, professzionális kiépítéssel!

A KARIBETŰZ segítségére ebbe mindig számíthat!

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

4+1 tipp, hogy a nyaralás alatt is biztonságban tudhassa otthonát

Hivatalosan is itt a nyár, a legtöbben pedig már lázasan készülnek a nyaralásra, ezzel akár egy, vagy több hétre is őrizetlenül hagyva az ingatlant. Égető kérdés ilyenkor a biztonság! Első sorban azért, hogy kemény munkával megszerzett értékeinket visszatérve...

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Biztos, hogy akkor drágább egy kamerarendszer, ha magasabb az ára?

Mint ahogyan szinte minden féle, fajta és típusú termék esetében találkozhatunk olcsóbb és drágább kategóriájú változatokkal, nincs ez másként a kamerarendszerek esetében sem. Ma már szinte fillérekért is beszerezhetők több kamerás rendszerek, máshol viszont ehhez...

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!