ip_kamera_analog_kamera

Kameraszerelés előtt szinte törvényszerűen felmerül az alábbi dilemma:

IP vagy Analóg kamera lenne a megfontoltabb választás?
Mi a lényegi különbség?
Vajon ár-érték arányban melyik éri meg jobban?

Egyértelműen nem jelenthetjük ki, hogy minden esetben jobb az egyik, mint a másik, mert az ideális döntés sokban függ a meglévő körülményektől, a felhasználás céljától, módjától, feltételeitől és természetesen a költségkerettől is. De hogy egyszerűbbé tegyük a két különböző típusú rendszer összehasonlítását, és könnyebbé a döntés meghozatalát, vegyünk most néhány aspektust, melyek segíthetnek a logikus, átgondolt és hosszútávú használhatóságot eredményező döntésben.

 

Mit jelent az, hogy egy kamera analóg?

Bár az „analóg” szó ma már nagy átlagban pejoratív jelentéssel bír és az elavultság érzését kelti bennünk, fontos tudni, hogy ez a jelző ebben az esetben pusztán egy jel továbbítási módszert nevez meg. A ma kapható analóg kamerákat elavult, ósdi eszköznek semmi szín alatt nem neveznénk, már csak azért sem, hiszen ezek az eszközök már rég óta ugyan úgy digitális módszerrel rögzítik a képet, mint modern, IP kamerának nevezett utódaik.

A bonyolult szakmai kifejezéseket mellőzve, egyszerűen megfogalmazva az analóg kamerák sajátossága az, hogy fizikailag összekötött rendszer hálózatot alkotnak. Közvetlenül, kábel segítségével kapcsolódnak egy központi rögzítő egységhez, amely lehet DVR, vagy akár PC is. Fontos kitétel az ilyen típusú rendszereknél, hogy a rögzítő egységnek egy helyen, direkt kapcsolatban kell lennie a kamerákkal, ugyanis a rögzített digitális kép analóg jel formájában, koax, vagy az új kiépítéseknél UTP kábelen keresztül érkezik a rögzítő egységre, majd itt újra digitális jellé alakulva rögzül.

 

Akkor az analóg kamera képét távolról nem is lehet figyelni?

De, igen! Ha egy analóg kamera rendszer képét szeretnénk távoltól figyelni, akkor azt olyan módon tehetjük meg, hogy a rögzítő egységgel teremtünk kapcsolatot, és azon követjük nyomon a rögzített képet.

 

Miben más az IP kamera?

A modern, IP kamera rendszerek ezzel szemben nem igénylik, hogy a rögzítő egység azonos helyen legyen, de még csak azt sem, hogy egy hálózatra legyenek az egyes elemek bekötve, ugyanis az IP kamera által digitálisan rögzített kép tömörítve, digitális formában kerül továbbításra.

 

És hogy ez miért is jó az átlagos felhasználónak?

Egyrészt azért, mert megszűnik a digitális-analóg, analóg-digitális jeltranszformációból adódó képminőség romlás veszélye. Emellett pedig a kamera képét sokkal többféle módon rögzíthetjük, akár memória kártyára, hálózati videórögzítőre, vagy felhőre, NAS szerverre is.

 

Mikor előnyös analóg kamerát választani?

Abban az esetben, ha korábban már volt kiépítve kamera rendszer, és a kábelezés még rendben van, az AHD – analóg HD- kamerák relatíve olcsó és megbízható, egyben modern megoldást jelenthetnek.

De akkor is érdemes elgondolkodnunk ennek a típusnak a választásán, ha kiterjedt, nagy távolságokat felölelő rendszert szeretnénk telepíttetni. Mivel a jeltovábbítás ebben az esetben a kábelen keresztül stabil és megbízható, nem kell számolnunk a jel erősségének kérdésével, és a legtöbb esetben jelerősítőt sem kell alkalmazni, amire viszont az IP kamerák szerelésekor, nagy távolságok esetében szinte mindig szükség van.

Sokszor éri az analóg kamerát az a vád, hogy nem elég jó a felbontása a modern IP kamerákhoz képest. Bár a fentebb említett jeltranszformációból adódóan szinte minden esetben történik képminőség romlás, és az IP kamerák a digitális jeltovábbításnak köszönhetően elképesztően jó képet nyújtanak, ugyanakkor az is tény, hogy a modern AHD kamerák – a nevükben is jelölt módon – HD felbontású kép készítésére is képesek.

 

Mikor válasszak mindenképp IP kamerát?

Az az általános tapasztalatunk, hogy valamiért az IP kamerákról az embereknek mindig 2 dolog jut eszükbe: jobb a képe és távolról is figyelhető. Pedig az alapvető különbségek nem kifejezetten ebben rejlenek.

Egy egyszerű hasonlattal élve, ha az analóg kamera egy evezős csónak, akkor az IP kamera lehet motorcsónak, de akár fullextrás jacht is. És ha nem csak egyszerűen át akarunk jutni a túlpartra, hanem mindezt gyorsan, kényelmesen, különleges lehetőségekkel tarkítva akarjuk megtenni, akkor mindenképpen jobb választás a frissebb, modernebb és szélesebb mozgásteret nyújtó technológia.

 

Mit tud az IP, amit az analóg nem?

Egy egyszerű IP kamera rendszer is sok paraméterében eltér a hagyományos analóg rendszerektől. Ugyan az eszközök gyakran többe kerülnek, de szinte bizonyosan kevesebb kábel kell a bekötéséhez, hiszen hálózaton is képes kommunikálni, valamint lehetőség van a PoE (Power over Ethernet) szabvány alkalmazásra, amely biztosítja, hogy ugyan az a kábel feleljen az adatátvitelért és a tápellátásért is. De, ami a költséghatékonyság üdvös előnyein is túlmutat az az, hogy a PoE tápellátás szünetmentes tápegységgel történő kiegészítésével még áramszünet esetén is működőképes maradhat az IP kamera, valamint az IP hálózat egyéb eszközei is.

Ahogy már korábban említettük, sokkal többféle képrögzítési lehetőség áll rendelkezésre a hálózati kamerák esetében, akár több számítógépről is elérhető lehet a kamera képe. A rögzítő egységnek nem kell még csak egy földrajzi helyen sem lennie a kamerákkal, ami kifejezetten kényelmes megoldás és sok lehetőséget rejt magában.

Az IP kamerák képe valóban nagyon szép, és egyre nagyobb felbontású képet adnak. Jelenleg 12 Megapixel feletti felbontás a csúcs, de a technika folyamatosan fejlődik, és nagy lépésekben halad előre. Összehasonlítás képpen az analóg kamerák momentán maximum 8 Megapixeles kép biztosítására képesek, de a legelterjedtebb fajtái csupán 1-2 Megapixelesek. A nagy felbontásnak kifejezetten akkor van jelentősége, ha egy rögzített képet apró részletességgel szeretnénk megvizsgálni. Minél nagyobb a felbontás, annál egyszerűbbé válik egy arc, vagy például egy rendszám felismerése.

Az IP kamerák esetében a választék sokkal szélesebb, több extra szolgáltatást is igénybe vehetünk, mint az analóg kamerák esetében. Léteznek olyan változatok, melyek saját memória kártyával rendelkeznek, távolról mozgathatóak, hangot is rögzítenek, képesek eseményvezérelt riasztásokra, vagy mozgásérzékeléssel egybekötött rögzítésre, jelzést küldenek riasztáskor…hogy csak néhány példát említsünk.

 

Van gyenge pontja az IP rendszernek?

A wifis IP kamera esetében a leggyakoribb hibaforrás, hogy a rendszer nagyon erősen ki van szolgáltatva  a wifi jel erősségének, amin keresztül a kamera kommunikál. Az a tapasztalat, hogy nem elég erős jel, vagy nagy távolságok esetén a képrögzítők könnyen lecsatlakozhatnak a rendszerről, ami sok esetben bosszantó lehet. A kábelesen kiépített IP kamera rendszerek már jóval stabilabbak, nagy távolságokat felölelve is képesek lehetnek jó minőségű kamera képet biztosítani, ha szem előtt tartjuk a szekcióhossz kérdését, és a megfelelő távolságokra elhelyezett jelerősítők segítségével segítjük a kommunikációt.

A routertől nagy távolságra lévő IP kameráknál szinte minden esetben szükség van jel erősítőre, hogy a működés biztonságos és folyamatos lehessen.

 

Összegezve tehát:

Mind az analóg, mind az IP kamera megfelelő és modern megoldást nyújthat biztonságtechnikai szempontból, de mielőtt kiválasztjuk a számunkra ideális változatot, mérlegeljünk és tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  • Volt-e már korábban kiépítve kamerarendszer?
  • Ha igen, jók-e még a kábelek?
  • Hány kamerát és milyen távolságokban szeretnénk telepíttetni?
  • Mennyi a ráfordítani kívánt összeg?
  • Hogyan szeretnénk a képet rögzíteni?
  • Fontos-e, hogy extra nagy legyen a felbontás?
  • Szeretnénk-e különleges funkciókat is használni?

Ha pedig szeretné, hogy szakértő kollégáink, több tíz éves tapasztalatukra alapozott tudásukkal mérjék fel igényeit, és segítsenek Önnek kiválasztani a legideálisabb kamera rendszer megoldást, keressen minket bizalommal!

Tényleg olcsóbb a Kínából rendelt kamera?

Tényleg olcsóbb a Kínából rendelt kamera?

Aktív piaci szereplőként szinte minden nap szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy a biztonságtechnikai berendezések frontján is óriási eltérések vannak az interneten fellelhető árak között. Manapság már egy átlagember számára sem nagy ördöngösség megrendelni valamit...

Bemutatkozás avagy hogy kerül a csizma az asztalra?

Bemutatkozás avagy hogy kerül a csizma az asztalra?

Miért fog vagyonvédelmi cég ágyról és alvásról beszélni? Üdvözlöm a kedves olvasókat. Elindultunk. A Karibetűz Kft. megkezdte működését. Hogy honnan a furcsa név? A tevékenységünkből. Amikkel – többek között- foglalkozunk: KAmera, RIasztó (behatolásjelző), BEléptető,...

A nyugodt alvás ágya I. avagy a „kispárna”

A nyugodt alvás ágya I. avagy a „kispárna”

Alapvető emberi tulajdonság, hogy vagyonunkat – amiért keményen megdolgoztunk – szeretnénk minél nagyobb biztonságban tudni. Azt hiszem, ezzel mindannyian igy vagyunk. Ezért van az, hogy folyamatosan keressük a legjobb, leghatékonyabb biztonsági rendszereket, legyen...

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tartsa rajta ujját a biztonságtechnika ütőerén, és értesüljön Ön először legfrissebb híreinkről, újdonságainkról, ajánlatainkról!

Ezt ne hagyja itt!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legjobb ajánlatokról, hírekről amik, a biztonságtechnikával kapcsolatosak.

Adatkezelés

Sikeresen feliratkozott!